A Magyar solymászat 2012-ben az UNESCO, Élő emberi örökség listájára került és még ebben az évben, november 27.-én HUNGARICUM címet kapott!
A solymászat nemzeti kultúránk része, mivel valaha mi is Belső-Ázsia sztyeppéiről vándoroltunk a Kárpát - Medencébe, ahová magunkkal hoztuk e tudományt. Mára csak kevesen ismerik ennek a csodálatos tevékenységnek a fortélyait.
Emese álma: Az éjszaka közepén Emese fölébredt. Szeme végigjárta a sátor félhomályát, melyet csak a kintről beszűrődő fáklyák fénye világított meg. Nézte a sátor-oszlopok cifra aranyozását, a padló gazdag, puha szőnyegeit, a falakat borító selymek és bársonyok pazar pompáját. Ahogy Emese szeme körüljárta a sátor gazdag kincseit, boldog büszkeség töltötte el szívét. Magyarok törvénye szerint egyetlen felesége Ügyeknek, Atilla leszármazottának.
Egyszerre csak úgy tetszett, mintha hatalmas szárnyak suhogását hallotta volna az éjszaka csöndjében. A sátor bejáratát fedő nehéz szőnyeg mögül mintha két tüzes szem, egy óriási madár szemei néztek volna reá. Sikoltani szeretett volna, de nem jött ki hang a torkán.
Mozdulni akart, hogy fölébressze álmából urát, Ügyeket, de nem tudta mozdítani karjait. Az óriási sas, a szent TURUL madár, reáereszkedett, és betakarta széles, fekete szárnyaival. A hatalmas szárnyak alatt Emese álmot látott.
Kristálytiszta folyó indult el testéből, és folyni kezdett nyugat felé, egyre duzzadva, növekedve, míg valóságos áradattá válva áthullámzott hólepte hegyeken, és elöntötte a hegyeken túli gyönyörű rónaságot. Ott megállt a folyó s vizéből kinőtt egy csodálatos fa. Tiszta aranyból volt minden ága és minden levele annak a fának, és ágain aranygyümölcsök nőttek.
Álmában Emese lefeküdt a csodálatos fa alá, a szépséges-szép ország kellős közepén, és álomba merült.
Amikor fölébredt, ura sátrában találta magát. Napsugaras, szép reggel volt, tudta, hogy csak álom volt az egész, de annak a különös álomnak az emléke vele maradt egy életen át.
Kilenc hónapra rá fia született Emesének. Az álomra való emlékezés miatt ÁLMOS-nak nevezték el a gyermeket, aki később ÁRPÁD apja lett, azé az Árpádé, aki valóra váltotta Emesen álmát és elvitte a magyarokat, síkságokon és hólepte hegyeken át a hunok hajdani hazájába.
Ahol még ma is élnek, több mint tizenkét évszázad után.
A ,,Toghrul"(Turul) személynév a bátorság kifejezője volt, Attila pajzsán is a turul volt látható.
Nagyszerű dolog együtt dolgozni egy madárral, kint lenni a természetben nap mint nap. Ezek olyan elfeledni látszó élmények, amiben ma már csak keveseknek lehet részük.
A ragadozómadarak harciasságát, vakmerőségét és precizitását már ősidők óta tapasztalták .
Érthető is, hogy több uralkodócsalád szívesen vette az ilyen állatősöktől való származtatás mondáit.
Igen kedvelt időtöltés volt a solymászat a középkori uralkodók számára is, ezért történelmi események is köthetők közvetlenül a solymászathoz. Mátyás király a reneszász idején feleségével Beatrixel együtt igen kedvelték a solymászatot, ezekben az időkben a solymászat nem hiányozhatott az uralkodói udavarokból.
Az erdélyi fejedelmek pédátul évente adófizetéssel vásárolták meg a békét, ezen felül még néhány vadászmadarat is küldtek a Portára, ezt "falconagicumnak" hívták.
Számos költeményt is a ragadozómadárral való kapcsolat ihlette, például William Shakespeare-t is;
"...one falcon, one spouse/two falcons, no spouse..."
("...egy sólyom, egy házasság, két sólyom, nincs házasság...") .
Említhetjük Balassy Bálintot is aki szintén solymászott.
Hogy is kezdődhetett?
Az ősember az állatok háziasításának kezdetén már felhasznált egyes állatokat vadászatához
segítőnek. Valószínűleg először a kutya, majd a ló - ám ezek az állatok csupán segítették a vadászt zsákmánya megszerzésében. Különbséget kell ezért tegyünk ezek a ,,vadásztársak" és a solymászmadarak között, az utóbbi esetben ugyanis a madár az ember helyett maga vadászott. A zsákmány természetesen az emberé lett, aki idővel gyönyörűséget lelt abban, hogy idomított madara utóléri,majd megöli a zsákmányt, akárcsak a természetben.
Így a solymász közelről figyelemmel kísérheti az az ősi színjátékot, ami zsákmány és üldözője között zajlik. Európában a solymászat Belső-Ázsia felöl tört be, ahol a különösen kedvező területnek számítő sztyeppék tökéletes feltételeket nyújtottak e vadászati mód kifejlődésének.
A tévhitek eloszlatása végett:
Szeretném ha tisztában lenne azzal, hogy a solymászatban minden arra épül, hogy a madárnak csak jó élményt adunk ezért hajlandó velünk dolgozni. A jól megtervezett és előrelátó idomítás következtében olyan bensőséges kapcsolat alakul ki a madár és az ember közt ami a bizalmon alapul. Sokan egy felszerszámozott vadászmadár láttán azt feltételezik, hogy ez az állapot a madár szempontjából nem éppen jó, azonban számos esetben ugyan ez a helyzet, csupán jobban megszoktuk, példaként a kutyák nyakörvét hoznám fel ami azonos a madár béklyójával. Ha a madár magára van csupán utalva a természetben akkor sokszor előfordul, hogy éhenmarad, mert nem tudott zsákmányolni. Ezzel szemben a solymászmadár sose szenved ilyen gondoktól, hiszen ha nem is zsákmányol akkor is ételhez jut.
Egy szó mint száz, ha egy vadászmadárnak ez a kapcsolat nem lenne előnyös akkor az első adandó alkalommal elrepülne, hisz szabad akarata van, és erre bármelyik repítés során lenne alkalma. Persze előfordul, hogy a solymászmadár elrepül és sose látja többé idomítója, de ennek vagy egy idomítási hiba vagy valamilyen külső tényező az oka például valamitől megijed, más ragadozók megtámadják és elkergetik, elveszik a ködben és megszűnik a kontaktus madár és solymász közt… stb.